|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 2 találat | lapozás: 1-2 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kemény József 2007. október 20.Az 1978-ban Temesváron elhunyt neves magyar költő első versei 1906-ban jelentek meg, barátja volt Ady Endrének, megjárta az első világháború tűzvonalait, levelezett a magyar és világirodalom élő klasszikusaival, egyéb nagy emberekkel. Család híján egyedül élt otthonában. Temetésén váratlanul mégis megjelent egy müncheni fiatalember; németül közölte, hogy ő az egyedüli vér szerinti leszármazott. A lényeg azonban csak ezután következett: bejelentette, hogy igényt tart a megboldogult rokon házára és minden ingóságára. Kiderült, hogy a „nagybácsi” egyetlen sorát sem olvasta. Megkapta a házkulcsot. Jött a váratlan fordulat: a szomszédok kétségbeesetten telefonáltak szerkesztőségekbe, hogy napszámosok zsákokban hordják szemétre a dolgozószoba polcainak, fiókjainak tartalmát, főképpen testes papírkötegeket. Irodalmi mentőosztag az utolsó pillanatban érkezett a helyszínre, hogy megtudja: a német örökös egy betűt sem ért a kéziratokból, levelekből, a szobát fel akarja szabadítani, hogy az egész lakással együtt eladja. Szerencsére örömmel egyezett bele, hogy a kihordott „szemetet” írókból szervezett bizottság biztonságba helyezze. Így menekült meg a pusztulástól a romániai magyar irodalom számára felbecsülhetetlen értékű dokumentumanyag. A cikkben nem szerepel a neve, Franyó Zoltánról van szó. Pintér Lajos /Arad, 1910. jan. 18. – Bukarest, 2005. ápr. 20./ újságíró, a magyar és román zenetörténet kutatója, több monográfia szerzője két évvel ezelőtt, 95 éves korában hunyt el bukaresti lakásán. Magányosan élt. Egyetlen rokona, a szintén Bukarestben élő unokahúga, Szabóné Pintér Diána és férje látogatta rendszeresen, segítette élelemmel, anyagiakkal. Halála után ők örökölték minden ingóságát, beleértve megsárgult aradi újságokat, folyóiratokat, nagy zeneszerzők leveleit, dedikált fényképeit, háborús emlékeket, a családi irattárat stb. Szabóék meggazdagodhattak volna, ha mindezt régiséggyűjtőknek, antikváriumoknak eladják. Értelmiségiek lévén, tisztában voltak a hagyaték felbecsülhetetlen eszmei értékével, ezért szokatlan nagylelkűségről tettek tanúbizonyságot: az anyagot a bukaresti magyar közösségnek ajándékozzák. A Pintér Lajos-hagyaték így került a Viilor úti református egyházközség dokumentációs részlegének tulajdonába, ahol azóta is bárki számára hozzáférhető. Régi, úri hagyomány folytatói, például gróf Kemény József és gróf Kemény Sámuel 1841-ben aranyosgerendi birtokuk kézirat- és ásványgyűjteményét a Kolozsváron szerveződő erdélyi múzeumnak ajándékozták, mire példájukat követték Csík-, Udvarhely- és Marosszék közismert személyiségei is. A szép hagyomány folytatódott 1862-ben, amikor gróf Mikó Imre, Erdély főembere 800 régi könyvet ajándékozott egykori iskolájának, a nagyenyedi Bethlen Kollégiumnak. Úgyszintén, gróf Teleki Sámuel önzetlen gesztusának köszönhető a ma is nevét viselő marosvásárhelyi Téka, Batthyány Ignác püspöknek a gyulafehérvári csillagvizsgáló és érseki könyvtár. A legfrissebb példa: Molnár Attila dokumentumfilmes, Tekerőpatak szülöttje (1975), édesapjával, Molnár Jánossal és Ádám Gyula csíkszeredai fotóművésszel együtt tervezi az Erdélyi Fotográfiai Múzeum megalapítását. Céljuk összegyűjteni a családok birtokában lappangó régi fényképeket. /Barabás István: Mentsük múltunkat! = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 20./2016. május 9.Lemaradtunk a kutatássalSzékely középkor: sok kérdés, kevés válasz A baróti Tortoma Önképző Kör legutóbbi vendége Fehér János művészettörténész volt, aki előadásában Háromszék és Erdővidék középkori településtörténetének kérdéseit taglalta, megjegyezve, hogy előadásának címe – Székely középkor: sok kérdés, kevés válasz – nem véletlen, hiszen a témában mi, háromszékiek leginkább csak kérdéseket tudunk megfogalmazni, ugyanis mind a régészeti ásatások, mind az írott források kutatása tekintetében még Székelyföld többi részéhez képest is jócskán le vagyunk maradva. Fehér János elmélete szerint a székelyek megjelenésekor Háromszéken már létezett egy településhálózat: csak Erdővidéken négy, ma már elpusztult faluról szólnak a források, éspedig Dobóról, Valálról, Uzonkáról és Kisköpecről. Utóbbi a 16. század közepén még létezett, talán ott, ahol ma Köpecbánya található. De hiába keressük ma már Orbaiszéken is Borcfalvát vagy Domokosfalvát, egyiket sem találjuk. Fotókon több régi oklevelet is bemutatott. Például egy 1455-ben Hunyadi János által kibocsátottat, mely Cófalva alapításával kapcsolatos. A település a nevét az oklevélben szereplő Có Jánosról kaphatta – magyarázta. Kézdikővárról, avagy régi nevén Peselnekről is beszélt, melynek környéke az első katonai felmérés (1769–73) térképén még mintegy enklávéként jelenik meg, a terület ugyanis nem Háromszékhez, hanem Fehér vármegyéhez tartozott. Mint mondta, egykor úgy gondolták, itt besenyők éltek, gróf Kemény Józsefnek is tulajdoníthatóan, akiről viszont kiderült, jártas volt az oklevelek hamisításában. Egy 1324-ből származó eredeti oklevél azt bizonyítja, hogy nem besenyők, hanem ruténok voltak a hely őslakói. A települések „életkorainak” tekintetében is elővigyázatosságra intett. Halljuk például, hogy Sepsiszentgyörgy 555 éve város, holott már egy 1427-es oklevél is in opido- nak, azaz vásáros helynek említi. Érdekes az esete Kézdivásárhelynek is, melyet vásáros helyként egy 1427-ben kibocsátott oklevél említ először, aminek viszont csak a 17. századi másolata van meg – az eredeti Fehér szerint feltehetően hamis. Mátyás király 1462-ben kibocsát egy oklevelet, amiben ugyanaz szerepel, mint az 1427-es oklevélben, de hiányzik belőle a Torjavásárra vonatkozó rész, egy 1618-ban kibocsátottban pedig Marosvásárhely szerepel Torjavására helyett. Az előadó úgy véli, Torjavásár birtokosai a marosiaktól érdeklődtek vásártartási szokásaik felől – erre bizonyíték is van –, azok alapján aztán a később újra kibocsátott oklevelekbe már belefoglalták a torjavásári privilégiumokat is. – Oda kell tehát figyelni a levéltári forrásokra – hangsúlyozta, majd összegzésként megállapította: Székelyföld középkori kutatása még nem kezdődött el, ha egyszer sor kerül rá, azt összehangoltan kell végezni, összekötve a levéltári kutatást a régészeti kutatással. Böjte Ferenc Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
